Fájó szívvel...
Kónyi István (1940-2020.)
1940. február 9-én született Budapesten egy asztalossegéd és egy varrónő második gyermekeként. Testvérét Évát, nem volt alkalma megismerni, mire Ő megszületett, Éva tüdőgyulladásban meghalt.
Az általános iskola elvégzése után 1954-ben a 33.sz. Kormos László Ipari Intézetben Csepelen géplakatos szakképesítést szerzett.
1957.04.15-én édesapja munkahelyén a Hűtőgépkészítő és Javító Szövetkezetben kezdett dolgozni géplakatosi munkakörben.
1960-62. között gépkocsivezetőként katonai szolgálatot teljesített. Katonai évei alatt olyan barátságok szövődtek, melyeket a jó barátok haláláig ápolt.
1963-67. között az Eötvös Lóránd Gépipari Technikumban tanult, általános gépészeti technikusi oklevelet szerzett.
1960. június 18-án házasságot kötött Vajda Ibolyával, mely házasságnak felesége elvesztése vetett véget 54 év után.
1964. május 11-én megszületett lánya, Andrea, akiről sokszor így nyilatkozott: "Olyan szép és okos , mint apja“
1975-ben a közúti közlekedés korszerű üzemanyag-gazdálkodási továbbképzésén vett részt.
1978-ban elvégzett egy “Komplex” vezetőképző tanfolyamot, és ugyanabban az évben megvédte szakdolgozatát is.
Tanulmányai alatt folyamatosan a Hűtőgépkészítő és Javitó Szövetkezetben dolgozott.
1974-ben Szövetkezetek Kiváló dolgozója.
1980-ban 25 éves törzsgárda.
1986-ban Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója elismerésben részesült.
1988-ban megválasztották szövetkezeti elnöknek, abban a Hűtőgépkészítő és Javitó Szövetkezetben, ahol a szakközépiskola elvégzése után édesapja, mint a szövetkezet egyik alapitó tagja által helyezkedett el.
A szövetkezet megszűnése után az Ideál Hűtőszervíz igazgatójaként folytatta tevékenységét, majd a kft megszünése után egyéni vállakozóként foglalkozott hütőgép, klima szereléssel, javítással, karbantartással.
2003-ban váratlanul bal keze részlegesen lebénult, ám ez nem vette el lelkesedését, munkáját a továbbiakban is folytatta.
Munkaszereteténél csak a sport iránti elkötelezettsége volt nagyobb. Futball pályafutására utolsó lehelletéig büszke volt, a Ferencvárosi Sportklubban focizott.
Az 1990-es évek végén tanult meg teniszezni, jól összeszokott teniszpartnereivel heti rendszerességgel teniszezett, mely szenvedélyét két térdprotézise állította le.
Munkája mellett szakmai tevékenységet is folytatott, több éven keresztül vizsgáztatta a hűtős- és klímás szakembereket.
2005-től a HKVSZ kompetencia bizottságában végzett munkát.
2010-ben a Magyar Iparszövetségtől elismerő oklevelet kapott, majd 2011-ben felügyelőbizottsági tagnak választották.
2013-ban a HKVSZ tiszteletbeli tagjává választották.
Ezekre az elismerésekre mérhetetlenül büszke volt.
2014-ben felesége halála és egészségi állapotának romlása új belátásra kellett döbbentse, egyéni vállalkozói tevékenységét visszaadta, vállalkozását megszüntette.
Szakmai munkáját még egy ideig a HKVSZ-ben tovább folytatta, de egészségi állapota 2017-től már a konferenciákon való részvételt is meghiúsította.
Kapcsolatot már csak telefonon keresztül tartotta barátaival, ismerőseivel.
2017-ben bal szemére elvesztette a látását, ettől a ponttól már önállóan nem merte elhagyni lakását, egyedül nem mert közlekedni.
2019-ben már otthonában is segítségre szorult, bár ő ezt nem akarta elismerni. A lakáshoz kötöttség nagyon megviselte. Ennél csak az őrölte fel jobban, hogy régi ismerőseit, legjobb barátait sorra elvesztette. Egyre kevesebbszer csörgött a telefon, és egyre kevesebb barátot tudott akár 5 percre is megnevettetni, felvidítani sajátos humorával.
A külvilággal való kapcsolatot számára már csak otthoni segítője, a házban szerzett új ismerősei, barátai és lánya tudta fenntartani, valamint a televizió. 24 órában ment a műsor. Felesége elvesztéséig kifejezetten csak a sport műsorok érdekelték. Amikor azonban a 4 fal közé szorult egyre inkább nézett már mást is, sőt az utolsó évben kifejezetten kedvelte a történelmi és állatvilágról szóló műsorokat, és a sorozatokat is.
2020. szeptember 20-án a szive felmondta a szolgálatot, és megtért feleségéhez, akit egyre sűrűbben emlegetett...
Emléked szívünkben él tovább!
